Bikács (sertésmérleg), Patalom (falkamérleg) - MST jószágmérlegek

Jelen kisfilmünkben a Pécsi Mérlegstúdió által gyártott jószágmérlegeket mutatjuk be. Két helyszínt is meglátogattunk, ahova a mérlegeink kerültek. Az első helyszín Bikács.
Bikácson a Bikácsi Agrár Kft. használja a legnagyobb népszerűségnek örvendő, úgynevezett keskeny kialakítású, mobil sertésmérlegünket. A telephelyen szarvasmarhák, illetve sertések tartása is zajlik.
Érkezésünkkor éppen malacok érkeztek a sertésneveldébe, melyek átvételét követően egy hízó mérésével folytatódott ez a napos márciusi délután.

Látható, hogy a mérleget mankó kerekei miatt egy ember könnyen mozgatja, tologatja egy betonozott felületen azt, illetve, ahol nincs ilyen felület 2 ember tudja hozni, vinni a mérleget.
A teszt mérés alkalmával a sertésünk önként vonult a mérlegbe.

Másik helyszínünk Magyaratád, ahol a Patalom Farm Kft. új telephelyén található egy MST falka mérleg. A tulajdonos elvárása az volt, hogy legyen egy érintőképernyős terminál, melyet a sertéseket beszállító sofőrök kezelnek.
A terminál automatikusan megkapja a mérlegtől a mért súlyt, a sofőr azonosítja magát, illetve beüti a mért sertések darabszámát, melyről kap egy bizonylatot.
Ezen adatok az irodai programba Ethernet hálózaton kerülnek beküldésre automatikusan, ahol a Mérlegstúdió által fejlesztett szoftver azokat feldolgozza.
A feldolgozott adatok alapján mérés listát, illetve mérlegjegyet tud nyomtatni a tulajdonos, illetve minden mérés eltárolásra kerül, és tetszőleges időintervallumból azok visszakereshetőek a szoftverben.

A bemutatott jószágmérlegeken felül számos egyéb típusú jószágmérleget készítünk egyedileg, megrendelésre.
Sertés mérlegeinkből is több típus létezik, úgy, mint malac mérleg, lemezelt oldalfalú mérlegek, különböző mobil mérlegek, nagy sertés mérlegek, falkamérlegek.

Szarvasmarha mérleget gyárunk ritka rácsozású, illetve sűrűn rácsozott kivitelben. A mérlegek plató felülete bordázott lemez, mely alapban egy csúszásmentességet biztosít, melyet lehet növelni gumiszőnyeg használatával.

A mérleget akár felépítmény nélkül is el tudjuk készíteni, így arra meglévő kaloda helyezhető, vagy elhelyezhető közlekedő folyosóban.

Újabban úgynevezett mérőrudak gyártását is vállaljuk, melyekre szintén kaloda helyezhető. A mérőrúd kalibrált, de nem hitelesíthető, de ára miatt igen impozáns. Az összes többi MST jószágmérleg igény esetén hitelesítve kerül átadásra.